Alma a fájától- Szerencsés Édua

IMG_4619Az Újalma Alumni tagjai olyan fiatalok, aki valaha iskolánk tanulói voltak. Sorsuk alakulása fontos számunkra. Az alábbi bemutatkozó üzenetekből jól látható, hogy milyen sokoldalú, izgalmas személyiségekké váltak az elmúlt évek során. Büszkék vagyunk rá, hogy szívesen vallják magukat Újalmásoknak.

Szerencsés Édua vagyok, az Újbudai Alma Materbe jártam 2011-2019 ig. Akkor még talán nem értettem, de most már tudom, hogy ennél jobb általános iskolát nem ismerek. Fiatal tűzzel teli tanárok tanítottak, akik minden erejükkel azon voltak, hogy megszerettessék velem a tanulást, új kihívások elé állítottak, ahol meg ismerhettem magamat.  Egy rosszcsont gyerek voltam, aki talán egy kicsit túl eleven volt olykor, de ez az iskola megtanította ezt helyes mederbe terelni és erőmmé formálni. Minden kreativitásomat ki tudtam itt élni:  magánénekre jártam, amit az iskola után is folytattam, felléphettem koncerteken az iskola keretein belül. Színészkedhettem az iskolában, ami egy erős szenvedélyemmé vált az életemben. Lehetővé tette, hogy első próbálkozásra a toplista élén csússzam ki  az SZFE egyetem bejutásánál. Óriási élményt szerezhettem ezzel,  amit jelenleg is kamatoztatok a munkában. Sportolhattam, amit a VASAS SC-ben versenyszerűen folytattam. Jelenleg vállalkozó vagyok Social Média Marketing-ben és rengeteg köszönhetek ennek az iskolának, azért mert merek nagyot álmodni, merek cselekedni, mert megtanultam hinni magamban. Nagyon meghatározó egy gyerek életében az, hogy milyen környezetben nő fel. Ebben az iskolában folyamatosan programokon vettünk részt, ahol újabbnál újabb barátságokat tudtunk kialakítani mind a diákokkal, mind a tanárokkal, amik egy életre szóltak.  Amikor tudok, mindig visszajárok ide, mert annyi élmény van, amin tudunk nosztalgiázni, nevetni, és egyet tudok!  A gyerekemet biztos ide fogom járatni  és remélem , hogy ugyan azok a tanárok fogják majd őt is tanítani, megerősíteni, akik engem!