Őrtorony

Kedvelt búvóhelye nagyobb diákjainknak az őrtorony, ahol a többiektől kicsit elvonulva lehet játszani, beszélgetni. Külső és belső dekorációja egyaránt gyerekmunka. Számháborúnál, bújócskánál nagy itt a forgalom, és nulladikosaink azért szeretnének végre öregebbek lenni, hogy ők is használhassák ezt a jó kis helyet!
Veteményes

Az iskola kiskertje igazi biokert, vegyszert még sosem látott. Tavasztól késő őszig gyakran tevékenykednek benne a gyermekek némi tanári segítséggel. Szívesen fogyasztjuk a magunk által megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket mind a veteményesből, mind iskolánk 14 gyümölcsfájáról. Az udvarunk minden fájának külön története van, az évnyitóink rendszeres eseménye a faültetés. Ha jön a tavasz, előkerülnek az ásók, kapák, gereblyék, és sok-sok finomságot ültetünk. Nagy sláger az eper, a paradicsomot is szívesen eszegetjük a bokorról, de az elmúlt ősz újdonsága a menta volt, mert az elsősök megtanultak belőle limonádét készíteni, és ezt az egész iskola szívesen fogyasztotta.
Természettudományi terem

Kémcsövek, pipetták és vegyszerszag, de ennél jóval több ez a kabinetterem. Az óráknak rendszeres része a kísérletezés, így fontos, hogy ezt jól felszerelt, biztonságos körülmények között tehessék diákjaink. Az egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő szakkörünk, a Fizikai-kémiai kísérletek, ahol még egyszer sem robbantották fel az iskolát, legfeljebb a kóláspalackot az udvaron…
Tornaterem

Reggeltől estig szinte szünet nélkül használatban van tornatermünk. Tesióra, néptánc, judó, karate, gerinctorna, gyógytestnevelés, ping-pong a gyerekeknek vagy a szülőknek, labdajátékok, partizán, floorball vagy szumobajnokság… a lényeg, hogy mozogjunk.
Fejlesztő szoba

Iskolánk igyekszik széles spektrumon nyújtani fejlesztést az ide járó diákok számára. A logopédus és egyéb gyógypedagógusok munkáját kiegészíti alapozó mozgásterápia is. A fejlesztés nagyon jó. Vicces feladatokat kell csinálni, és még okosabb is lesz tőle az ember. Van, hogy a tükörnél grimaszolnak, vagy labdán ugrálnak a gyerekek, de az is egy feladat, hogy egy hintában kell pörögni.
Ebédlő

Az ebédnél kétféle menüből választhatják ki előzetesen a gyerekek, hogy mit szeretnének enni. Ha nem tudják a gyerekek, hogy mi az a csirke sztroganoff módra, akkor elmondják a tanárok, és a szülők is mindig biztatnak az új ételek kipróbálására. A legtöbb gyerek kedvence akkor is a paradicsomos húsgombóc, és ha mégis halat rendelt, lehet, hogy Viki néni tud egy kicsit adni ha mégis a másik menüt szeretné… A diákok együtt esznek a tanárokkal, mert nagy hangsúlyt fektetünk a kulturált étkezési szokások betartására.
Játszó

Egyik fontos közösségi terünk a Játszó. Ha mindannyian szeretnénk összegyűlni, ha előadást tartunk, ha koncertet adnak a zeneiskolásaink, anyák napján vagy karácsonykor ez az a hely, amit benépesítünk. Itt kapott helyet az iskolánk könyvtára is, és az iskolatévé közvetítései is innen zajlanak.
Ugráló

Kora tavasztól késő őszig sosem magányos a trambulinunk. Fölösleges energiájukat szívesen vezetik le ugrálással a gyerekek. Közben persze türelmet is tanulnak, mert sosem szabad egy embernél többnek benne lennie, így kígyózó sorban várakoznak, hogy rájuk kerüljön a sor, és végre bemutathassanak egy szaltót.
Zeneszoba

Minden második gyermek az iskolánkban tanul valamilyen hangszeren vagy foglalkozik külön a zenével. Kórusra járnak, szolfézst tanulnak, zongoráznak, gitároznak, furulyáznak, fuvoláznak, magánénekelnek.
Informatika terem

Ezt a termet nem csak informatika órákon használják az osztályok, hanem olyankor is itt tartják az órát, amikor valamelyik tanár digitális táblával szeretné szinesíteni a munkát. Ezt a diákok kifejezetten élvezik. Minden osztálytermünkban van számítógép és internet, ez jó lehetőséget nyújt a pedagógusoknak a szemléltetésben, a differenciálásban.
Óvoda

Hangulatos teremben töltik napjaikat a legkisebbek. Számukra a tanulás elsődleges színtere a játék, de a kiegészítő foglalkozások és fejlesztések is beépítésre kerültek a napirendjükbe. Naponta két foglalkozáson vesznek részt, és az iskola jó pár programjába, versenyébe is bekapcsolódhatnak.
Osztányok 1-8

Nálunk minden osztálynak saját terme van, négy évig ez az “otthonuk”. Nem a gyerekek költöznek, ha megnőnek, hanem a bútoraikat cserljük évről évre nagyobbra. Minden gyereknek külön padja van, így könnyen alakítható a terem berendezése a különböző feladatokhoz. Hátul a kicsiknek játszósarok, bordásfal, a nagyobbaknak beszélgetőkuckó, kanapé szolgálja a kényelmet. A gyerekeknek saját állataik vannak, és persze egy csomó növény is, melyekről ők gondoskodnak.
Képzőművész terem

Tanórán, szakkörön, tehetségműhelyen vagy fakultáción, délelőtt vagy délután egyaránt szívesen töltik az idejüket kicsik és nagyok a rajzteremben. Itt nem gond, ha folyik a festék, kiloccsan a víz, ha zsírkrétás lesz a pad. Ami fontos, az az alkotás öröme.
Focipálya

Legyen tesi óra, szünet, vagy délutáni szabadidő, a pálya mindig tele van. Kosár, foci vagy röpi, waveboard, roller vagy bicaj, egy a lényeg, a mozgás és a játék. Legizgalmasabb eseményeink persze a tanár-diák meccsek, melyeken jobbára a tanárok győzedelmeskednek a diákok nem kis bánatára.
Játszótér

Nagy füves udvarunkat úgy alakítottuk ki, hogy kicsik és nagyok egyaránt találjanak játékokat maguk számára. A különböző korosztályoknak szóló eszközöket egymástól térben is elkülönítettük. Található udvarunkon homokozó, hinta, csúszda, libikóka, mászóka, trambulin, egyensúlyozó rúd, kültéri ping-pong asztal és lengőteke.
Sószoba

Sószobánk az iskola bővítése, átalakítása után megszűnt.