Újalma.hu

Pedagógiáról és talán magamról is a legtöbbet az első osztályomtól, az oda járó gyerekektől, az ő szüleiktől tanultam közös munkánk során. Kölcsönösséget, odafigyelést, elfogadást, megértést, kitartást és önuralmat, a közösség erejét. A nyolc év közös munka életre szóló kapocs, az akkori élmények ma is sok helyzetre nyújtanak megoldást. Részesei lettünk egymás életének. A mai napig tartjuk a kapcsolatot. Örömünket-bánatunkat, életünk fontos eseményeit megosztjuk egymással, segítségért, tanácsért bármikor fordulunk egymáshoz.

Arra vágyom, azért dolgozom, azt szeretném, hogy 20 év múlva a mai diákjaink ugyanígy tekintsenek vissza az Almára, az itteni társaikra, tanáraikra. Ez az a fajta személyesség, ami számomra az iskolánk egyik védjegye.

És hogy mi az, ami engem húsz éve ideköt? Egy olyan hely a munkahelyem, ahol rengeteg gondolkodó ember, felnőtt és gyerek vesz körül. Az iskolánk, a zeneiskolánk és a nulladikunk is lelkesedésből, szeretetből, szakma iránti elköteleződésből született, ma is ezek fontosabb mozgatórugóink. A csapatunk lelkesedése az, ami lehetőségeket teremt, ami folyton fejlődésre késztet minket, ami mindig jobbra törekszik, ami reflektivitást követel, és gondolkodásra, munkára sarkall.

Csapatunk -melynek tagjai a kollégáim, a gyermekek, a szülők és a fenntartók is- tele van kíváncsisággal, lendülettel, kreativitással, nyitottsággal az innovációkra, fontos számunkra az őszinteség, a tolerancia, az együttműködés. Inspirálunk és inspirálódunk. Egymást tanítjuk, és folyamatosan tanulunk egymástól. Merünk hibázni, és nem félünk újra megpróbálni.

Hálás vagyok azért, hogy olyan emberekkel töltöm napjaim nagy részét, akiknek épp úgy szenvedélyük a gyerekekkel való munka, az oktatás, a nevelés, mint nekem. Rengeteg kapcsolódási pont van közöttünk a munkában, a szakmában, és azon kívül is. A színház, a koncertek, a kiállítások, a jó könyvek, a sport, a természet szeretete, a család fontossága, a segítőkészség, az empátia olyan védőhálót alkot, ami biztonságot ad egy nehezebb napon, ami felhőtlen együttléteket, nevetéseket, őszinte kollegiális vagy baráti kapcsolatokat teremt.

Hatunk egymásra, formáljuk személyiségünkkel egymást, kérdéseket teszünk fel, kritikát fogalmazunk meg, észrevételeket teszünk, tanácsokat adunk és kapunk, meghallgatjuk egymást.

Megtanultam a munkámnak köszönhetően türelmesnek lenni, bízni a körülöttem lévőkben, hinni a jóban, kitartóan keresni a megoldást egy-egy nehézségre. Megtanultam azt is, hogy ha az ember jó csapatban van, nem kell mindig erősnek lennie, hogy lehet tanácstalan, fáradt, dühös, szomorú. Van, és mindig lesz, aki odalép, átsegít, megölel, bátorít, osztozik feladaton vagy gondon. Mert figyelünk egymásra. Talán ez a legfontosabb tanítása a mi közösségünknek. És ennek jó részesének lenni.

Fontos életeseményeim zajlottak az itt töltött évek alatt, közülük a két legnagyobb boldogság, hogy egymásra találtunk a férjemmel, majd megszülettek gyermekeink, 2007-ben Benő, 2012-ben Olív. Általuk addig ismeretlen színekkel, érzésekkel, tapasztalatokkal gazdagodtam, értük minden nap hálát adok Istennek. Bármennyire banális, de igaz, hogy mióta saját családom lett, másképp nézek minden gyerekre, illetve a gyerekeket körülvevő helyzetekre.

A hétköznapjaim sokszínű feladatokkal telnek. Igyekszem a rengeteg jó ötletet, elképzelést felkarolni, mederbe terelni. Bátorítom az olykor csüggedőket, csitítom a feszültséggel küzdőket, kooperációra sarkallok, és ha kell, konfrontálódok. Rengeteget hallgatok, meg persze sokat is beszélek. Sok-sok új, izgalmas emberrel találkozom. Szervezek, intézek, döntök. Nézek, tanulok, tapasztalok. Simogatok, ölelek, korholok.

Sokat mosolygok. Meg rám is szinte percenként mosolyog valaki. És ez nagyon jó!